november 01, 2012

Figyelem! Ez a bejegyzés már több mint 1 éves, tartalma elavult lehet!

Sokat „ültem” ezen a bejegyzésen, mert rengeteg gondolat kavargott a fejemben, amit hirtelen meg akartam osztani veled. In medias res arról van szó, hogy ismét felhagyok a szakmám gyakorlásával és visszatérek a gyógyszeriparba, ahol korábban már öt évet sikeresen eltöltöttem.

A címben szereplő „mondás” eredetét bevallom, eddig nem tudtam, de most utána néztem: klasszikusan a keringőt sarokból kell kezdeni. Régen, a házak sarkában a kályha volt, így mikor (tanulás közben, vagy a rutintalanok) újra akarták kezdeni a keringőt, vissza kellett menni a kályhához, azaz a kezdetekhez.

Az ideális állapot

Még idén márciusban írtam róla, hogy miért is jó a változás, a változtatás. Akkor egy eléggé kellemetlen patikai környezetből egy kellemesebbre váltottam, legalábbis ami a kollégákat illeti. Korábban azt írtam:

Egy jó álláshoz, pozícióhoz három dolgot tartok fontosnak:

  1. élvezd amit csinálsz
  2. legyenek jó kollégáid
  3. fizessen meg jól

Ha a háromból bármelyik kettő megvalósul, az már eléggé jó helyzetnek mondható. Ha csak egy, akkor változtass!

Az idő múlásával a három pontból már csak egy valósult meg: a (közvetlen) kollégák. Így hát adta magát a szituáció, hogy meghozzak egy fontos döntést: aktívan új állást fogok keresni, lehetőleg ismét a gyógyszeriparban. Ezt persze, már márciusban is éreztem:

Sajnos, a szakmám és úgy enbloc az egész magyar egyészségügy egy olyan változáson (forráskivonás) megy keresztül, ami homlokegyenest szembe megy az én értékrendemmel, gondolataimmal. Így könnyen előfordulhat, hogy ismét változásra lesz szükség. Az én oldalamon.

Mikor márciusban munkahelyet váltottam, nagy kedvvel vágtam bele a munkába. Jó a csapat, ugyanaz a fizetés, jobb munkabeosztás (nincs vasárnapi munkanap, szombaton is csak délig). A főnökömtől kvázi szabadkezet kaptam, aminek hamar látszott is az eredménye: az akciós megrendeléseket a kezembe vettem és a hatóanyag-alapú gyógyszerrendelés (erről hamarosan lesz egy bővebb bejegyzés) kezdeti előnyeit is kihasználva mérhető hasznot hozott a tevékenységem a patikának.

Aztán jöttek a gondok

Minden beosztott életében eljön az a pillanat, mikor a kezdeti belső motiváció, lelkesedés egy kicsit alább hagy. Ez egy természetes folyamat, kevesen vannak, akik mindig, tudatosan tudják magukat motiválni.

Egy jó vezető ezt felismeri és tudja, miként kell az adott alkalmazottját időről időre motiválni. Ez lehet egy jó szó, egy dícséret, egy köszönöm, egy új feladat, egy ajándék és végül, de nem utolsó sorban (extra) anyagi juttatás is. Az erkölcsi és anyagi megbecsülés bármilyen formája segíthet. Ezek a módszerek nem mindenkinél működnek és nem egyforma mértékben – ettől lesz szép a vezetői pozíció, hogy ezek közt (is) lavírozni kell.

Nem lenne túl etikus a részemről, ha most konkrét példákat említenék a korábbi munkahelyemről, így ezt nem is teszem meg. A gondok, amikkel szembesültem, hónapról hónapra új formát öltöttek, de volt ami állandósult. Ami a legrosszabb volt, hogy bár konkrét visszajelzést adtam a problémáimról, ezekre megoldást nem kaptam. Mivel több, más patikában dolgozó kollégától is kaptam visszajelzést hasonló tapasztalatokról, összeszedtem pár gyakori problémaforrást, amik ráadásul egy nagyvállalati környezetben teljesen másképp működnek.

Az ügyelet

pharmacy here.A patikai munka egyik veljárója az ügyelet, ami engem talán az átlagosnál is jobban megviselt. Eleinte még élveztem, de éreztem, hogy nagyon fárasztó és teljesen felborítja a bioritmusom. Nem szándékom vitát indítani a rendvédelmi szervek korkedvezményes nyugdíja kapcsán, nem irigylem tőlük. Azt azért megjegyzem, hogy az egészségügyben dolgozókat (ápolók, orvosok, gyógyszerészek), akik ügyeletben dolgoznak, ugyanúgy megilletné a korkedvezményes nyugdíj intézménye (vagy legalább a rendesen kiadott és megfizetett szabadnap), ha azt nézem, milyen káros hatással van ez a szervezetükre. És itt szimplán, leegyszerűsítve (kór)élettanról beszélek: éveket vesz el a várható élettartamból, ezt több kutatás is igazolja (ajánlom ezt az előadás anyagot, mely a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetében készült).

A vevőnek mindig igaza van

Azokban a szakmákban, ahol emberekkel dolgozunk, nagyon könnyen ki lehet égni. Nagy türelemre, empátiára és kellő kommunikációs készségre van szükség. Sajnos, a mai magyar átlag olyan színvonalat tud néha megütni, hogy utána nagyon nehéz abból a kevés pozitív eseményből feltöltődni. Ha mindez társul egy olyan szervezeti légkörrel, ahol nincs egyértelmű problémakezelési és problémamegoldási protokoll (szépen hangzik ez így, leegyszerűsítve: konzekvens vezetői utasítás), ott a gondok előbb-utóbb elhatalmasodnak a dolgozókon. Ez belső viszályokhoz, ellentmondásokhoz vezethet, aminek a legrosszabb megnyílvánulása az, amikor a vevő előtt is látszik: fejetlenség uralkodik a szervezeten belül.

A nagyvállalati profizmus

BAYER AG Factory LeverkusenAmikor visszamentem a szakmámba és magam is vezető lettem, igyekeztem a nagyvállalati tapasztalatokat és a volt főnökömtől, kollégámtól tanultakat a vezetői ténykedésemben kamatoztatni. Mivel arra törekedtem, hogy mindent, ami jó volt a „multinál”, átültessek a saját gyakorlatomba, talán észre sem vettem, hogy mennyire nincs erre a hazai gyógyszerész társadalom (és a gyógyszertári alkalmazottak) nagy része felkészülve. Kivételek persze mindig vannak.

Továbbra is meggyőződésem, hogy célszerű lenne mindenkinek egy-két évet multi környezetben eltöltenie. Vagy azért, hogy értékelje, milyen az, mikor jól működik egy rendszer, vagy azért, hogy lássa, mik a hátrányai és ezáltal jobban megbecsüli például a kkv szektort.

A két év alatt, amit nem nagyvállalati környezetben töltöttem, rá kellett jönnöm, hogy a rendszer – ami kicsit nehézkesnek és feleslegesen „komolynak” tűnt – mennyivel nagyobb biztonságot ad és mekkora terhet vesz le az ember válláról. No, persze nem a régi beidegződésű posztszocialista módon. Mikre gondolok? Elmondom.

Célok, tervek

Sok ember talán retteg tőle, mert egyből a szocializmusból ismert tervgazdálkodás jut eszébe róla. Pedig a célok alapvető fontosságúak egy szervezet működésében. Miért? Mert a cél egy irányt mutat, egy jövőbeli állapot elérésére ösztönöz, motivál. A célok felállítása, kitűzése értelmet ad a munkának.

A gyógyszeriparban hozzászoktam, hogy többféle célokért dolgoztunk. Volt olyan cél, amit egy év alatt kellett teljesíteni, volt olyan, amit minden 4 hónap (ciklus) után újragondoltunk és ha kellett, új célokat tűztünk ki. Ennek megvalósításához persze ki kellett dolgozni egy stratégiát. Azaz leültem és gondolkoztam azon, hogy mit, mikorra és hogyan kell elérni, megvalósítani. Ez nagyon hiányzott a patikai munkából.

Biztosan vannak olyan gyógyszertárak (főként talán a láncpatikák), ahol nem csak sodródnak az árral és azon keseregnek a tulajdonosok, hogy kicsi az árrés és veszteséges a patika, hanem átgondolt üzleti (!) stratégiával reális célokat tűznek ki, majd ha kell, változtatnak azon, reagálnak a környezet változásaira. Azt gondolom, hogy ma a túlélés egyik kulcsa ez lehet!

Nem elég ezeket a célokat kitűzni, ezt az alkalmazottakkal közölni is kell és időt kell rá hagyni, hogy magukévá tegyék ezeket a célokat. Ha szükséges, le kell bontani részelemekre, hogy könnyebben teljesíthető legyen. Amint befogadták ezeket a célokat, motiváltak lesznek és nem a „cégben”, hanem a cégért dolgoznak. Nem mindegy!

Érthető, pontos utasítások

Direction sign - cutoutHasonlóan a tervekhez, sokakban az utasítással kapcsolatosan is averziók élnek. Persze, nem mindegy az utasítás stílusa, hangneme, tartalma. Én patikai szinten is hiszek abban, hogy egy jó és felelős vezetőnek feladatokat kell delegálnia, azokról visszejelzést kérnie és adnia, csakúgy, mint ahogyan az eredményekről és a célok megvalósításának folyamatáról is. Egy utasítás végrehajtása után mindenkinek jól esik, ha megköszönik neki azt, vagy ha a helyzet úgy kívánja, még dícséretet is kap érte. Ingyen van és mindkét fél jól jár: a vezető delegált egy feladatot, megcsinálták neki, a dolgozónak pedig az önbecsülése, motivációja növelhető.

A vezetői példamutatás természetesen egy fontos kritérium. Ha vezetőként mást követelek meg a dolgozóimtól, mint ahogyan én is cselekszem ugyanazon szituációban, akkor miként várom el, hogy legközelebb az utasítást betartsák, végrehajtsák? Elmondom: sehogy!

Egyszerű patikai példa erre, mikor a vevői lojalitásnövelés érdekében a vezető olyan dologban engedékeny, amit amúgy az alkalmazottjainak tilt. Ez kétszeresen üt vissza. A vevő legközelebb az alkalmazottól is elvárja, hogy döntsön egy hatáskörén kívüli ügyben és az alkalmazott is megzavarodik: most akkor egyszer szabad, egyszer nem?

Az utasítások akkor tehetők érthetővé, pontossá, ha konkrét és jól meghatározott céljuk van. Ad hoc jellegű „vezetés” utasításai elvesznek az acetilszalicilsav porítása közben képződő jóképű tüsszentések között.

Anyagi megbecsülés

A gyógyszeriparban hozzászoktam, hogy amiben megállapodunk, leírjuk, majd mindkét fél aláírja, akkor az onnantól úgy is van. Nincs trükközés, kiskapuk és még a szóbeli, úgynevezett gentlemen’s agreement fogalma is ismert. Egyezkedésre, módosításra a megállapodás előtt van mód.

Manapság – bár sokan kényszernek, és a tranzakciós díjak, majd most az adók miatt kellemetlennek érzik – a fizetés bankon keresztüli átutalása a gyakorlat. Én ennek több előnyét is látom (feltéve, ha dolgozói oldalról szabad a bankválasztás), ugyanakkor tény, hogy személytelenné válik a munkabér kifizetése.

A kézből kézbe történő fizetés során a munkáltatónak lehetősége van röviden értékelni az elmúlt hónap eseményeit, hangot adni az esetleges elégedettségnek, elégedetlenségnek – bár van, amit jobb azonnal tisztázni. Az már kicsit visszásabb eset, mikor úgy él egy vezető ezzel a lehetőséggel, hogy a fizetéshez fűzött kommentár kvázi bűntudatot kelt a beosztottban. Normál esetben, amikor elégedettek vagyunk egy alkalmazott munkájával, nem tartozik rá, hogy a vállalkozásnak mekkora terhet jelent a fizetésén felüli járulékok kitermelése. Ha ez tényleg súlyos gondot okoz, meg kell hozni a döntést – de érzelmileg soha ne zsarold a beosztottad!

Az anyagi motiváció csak egy bizonyos szintig működik – hiába kap nagyobb fizetést az alkalmazott, egy határ után már nem növelhető a teljesítménye -, sokkal nagyobb károkat tud okozni viszont, ha anyagilag demotivált a beosztott. Hasonlóan a nem konzekvens vezetői utasításokhoz, ez is kétszeresen üthet vissza: alulmotivált lesz az alkalmazott és súlyosabb esetben még késztetést is érez arra, hogy saját maga egészítse ki a járandóságát – a patika kárára. Megéri?

Írtam már róla, hogyan lehet dolgozói motivációt megvalósítani – ingyen. Érdemes élni vele!

A nagyvállalati légkörben – a gyógyszeriparban legalábbis – szinte elképzelhetetlen, hogy a fizetésed ne időben és ne a megállapodott összegben jelenjen meg a bankszámládon. Kiszámítható, tervezhető.

A hazai helyzet fokozódik

A döntésemben erősen közrejátszott az is, hogy a hazai patikai helyzet siralmas irányt vett. Mindamellett, hogy sok tulajdonosi aggodalmat maximálisan megértek, még mindig nem látom az átütő akaratot (tettet már nem is remélek) arra vonatkozólag, hogy változás legyen. A Kamara olyan amilyen, pár jól célzott mondattal – értsd azt mondták, amit hallani akartak – olyan kollégákat győztek meg, akiket többre tartottam annál, mint, hogy bármilyen maszlagot víziót bevesznek. Elég csak fellapozni a Pirulatrend magazin siófoki különszámát és a feltett kérdésekre adott válaszokat összevetni: csak az államtitkár és a kamara elnöke indokolatlanul optimista, a „végeken dolgozók” másképp (reálisan) látják a helyzetet, leszámítva pár kamarai szimpatizánst.

Az egészségügyi forráskivonás egy törékeny, sebezhető és rossz hatásfokkal működő rendszert fog eredményezni. De működött a gyógyszerellátási rendszer valaha is jól? Kizárólag szakmai szempontokat nézve igen, egy nagyon jól nyomonkövethető, standardizált, magas színvonalon végzett szakmai tevékenység volt a hazai gyógyszerellátás, ami azonban képtelen széles körben megújulni és szembenézni az új elvárásokkal, vevői (szándékosan nem a beteg szót használom) igényekkel. Az üzleti szempontokat figyelembe véve a hosszú ideig monopolhelyzetet élvező piac nem tudott mit kezdeni a felelőtlenül véghez vitt 2006-os patikaliberalizációval. A jelenlegi finanszírozás mellett túl sok a patika, ennyi nem tartható el. Vagy átrendeződik a piac, vagy amitől sokan tartanak, a kórházak után a gyógyszerellátás területén is újbóli államosítás lesz.

Mindez csak a tulajdonosok, vezetők problémája kellene, hogy legyen, de ahogy látom, elértünk egy olyan pontra, mikor a fenntarthatóság érdekében (paradox) a vevő (beteg) „kárára” születnek, sokszor kényszer alatt döntések. Legegyszerűbb eset a készletek szükségesnél nagyobb optimalizálása, aminek a megnyilvánulási formája a „sajnálom, nincs készleten, de meg tudjuk rendelni” mondat egyre gyakoribb ismételgetése.

A fent vázolt esetek a gyógyszerészi oldalra tartoznak, de vevői oldalon is egyre érdekesebb esetek történnek meg, melyek mind rövid, mind hosszú távon felemésztik a kezdeti lendületet és optimista hozzáállást. Sosem értettem, hogy egy patikában mire fel a nagy szigor, komorság, depresszív környezet – mára megértettem, de köszönöm én ebből nem kérek!

Vagy megszoksz, vagy megszöksz

Szökésnek azért nem nevezném, de egy komoly önvizsgálat után rájöttem: nagyon sok mindennek kell megváltoznia a hazai gyógyszerellátásban, hogy én jól érezzem magam benne. Ami nem megy, ne erőltessük! 🙂

Visszagondoltam, mikor és hol éreztem jól magam, és meghoztam a döntést: visszamegyek a gyógyszeriparba! A környezetemben mindenki kvázi bolondnak titulált, mert manapság nem, hogy felvesznek embereket a gyógyszeripari cégek, hanem sorra elbocsájtanak. Én bíztam magamban, a képességeimben, a tapasztalatomban és egy ütős önéletrajzzal (erről írok még) elkezdtem állást keresni. Mivel eléggé határozott elvárásaim voltak, az állásajánlatok egy része már el sem jutott hozzám: kizárólag innovatív (originális) gyártónál, vagy generikus, de hazai gyártónál akartam elhelyezkedni.

Szerencsémre két innovatív gyártónál is volt üresedés, mindkettőre jelentkeztem is egyből. Sikerült úgy szerveznem az állásinterjúkat, hogy délelőtt az egyik cégnél, délután a másik cégnél voltam állásinterjún. A 3 illetve 4 körös interjúk vége mindkét esetben angol nyelvű, vezérigazgatóval történő interjú volt.

Mivel közel azonos ütemben haladtam mindkét helyen, eldöntöttem: aki előbb kimondja az igent, azt az állást választom. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyformán akartam mindkét állást, mert az interjúk előrehaladtával sokkal nagyobb szakmai kihívást láttam a végül megnyert és elfogadott key account manageri állásban. A sors fintora – ettől óvtak a környezetemben -, hogy a kezdetben biztosabbnak tűnő másik pozíció végül felsőbb (külföldi) utasításra visszavonásra került, átszervezés miatt. Mindenesetre bíztató, hogy az ottani vezérigazgató felvett volna, sőt: egy jövőbeli marketing manager vagy termék manager pozíciót ajánlott, amit a Budapestre való költözés miatt egyelőre visszautasítottam.

Régi – új kezdet

Az interjúk során végig magabiztos és őszinte voltam. Bátran beszéltem a sikerekről, kudarcokról, nem rejtettem semmit a véka alá. Most értettem csak meg igazán, hogy az 5 év kitartó munkája a rövid és közép távú hasznon (erkölcsi és anyagi megbecsülés) kívül, hosszú távon is előnyömre válik. Az a tapasztalat, gondolkodásmód, magabiztosság, amit az első, multinacionális gyógyszeripari vállalatomnál kaptam, illetve megszereztem, úgy érzem, jókora lépéselőnyt adott a konkurens jelentkezőkkel szemben.

Végtelenül boldog voltam, amikor az angol nyelvű interjú után a vezérigazgató döntése alapján a sales manager közölte: üdvözölnek a csapatban! Egy rettentő profi, etikus és szakmai képzésre, imidzsre sokat adó multinacionális gyógyszeripari vállalat tagja lettem, igaz, egyelőre csak egy év, határozott időre, de mindent meg fogok tenni, hogy ha lehetőség van rá, akkor ne rajtam múljon a folytatás!

Már most látom, hogy ami az elmúlt két év alatt hiányzott, azt itt megkapom: szakmai fejlődés, megbecsülés (mind erkölcsi, mind anyagi), céltudatosság, profizmus és egy korrekt vállalati környezet. Nem beszélve arról, hogy egy nagyon jó és stabil szakmai felkészültséget igénylő készítménnyel fogok dolgozni. Az elkövetkezendő 1 hónap programja sűrű lesz: tanulás, rendezvények, konzultációk, vizsgák.

Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki mind a valós életben, mind pedig a „digitális” életben drukkolt nekem – egy rossz focista hasonlattal élve: a közönség a 12. ember a pályán!

És mi lesz a Patikabloggal?

Köszönöm a kérdést, de nem kell aggódnod! Az írást folytatom, sőt, az egyéves szülinapra egy kis meglepetést is tartogatok. Érthető okokból a napi vicces történetek, aranyköpések elmaradnak, bár megkértem kollégáimat, hogy gyűjtsék nekem az „alapanyagot” 🙂

 

nextserver A Patikablog oldalait a NEXTSERVER tárolja.