Diabétesz Világnap
Az egészséges étkezés (a) reggelivel kezdődik!
november 13, 2014
Korábban egyedülálló módon megünnepeltem a Gyógyszerészek Világnapját itt a Patikablogon és most ismét elérkezett az idő egyfajta ünneplésre. Ez az ünneplés azonban sokkal inkább felhívás, ráadásul kettős.
Az első – és fontosabb – felhívás a Diabétesz Világnapról szól, melyet minden évben november 14-én ünnepelnek a világon Sir Frederick Grant Banting tiszteletére, aki kollégájával Charles Besttel együtt felfedezte (izolálta) és ipari méretekben kidolgozta az inzulin gyártását.
Az idei év mottója kapcsán a Patikai Dolgozókért Egyesület (PAD) felhívását láthatod, mely szerint “Az egészséges étkezés (a) reggelivel kezdődik!”
A felhívás második fele pedig magáról a Patikai Dolgozókért Egyesületről szól, hallatjuk a hangunkat! Az Egyesületről majd később egy külön bejegyzésben írok, de addig pár sort magunkról:
A Patikai Dolgozókért Egyesület (PAD) célja, hogy összefogjon minden olyan gyógyszertárban dolgozó szakembert, gyógyszerészt, asszisztenst, akik fontosnak tartják, hogy felszínre hozzuk szakmánk mindennapi problémáit és párbeszéd induljon el a szakmánk közös jövője érdekében.
A Diabétesz Világnapja kapcsán arra gondoltunk, hogy a mottóhoz hűen egy fotópályázatot hirdetünk, melyre várjuk a kollégák (gyógyszerészek, asszisztensek) fotóit a holnapi (november 14.) reggelijükről. Mivel sokan – helytelenül – csak hétvégén reggeliznek rendesen, ezért lehetőség van 15-i és 16-i fotóval is pályázni.
A beküldés módja történhet a PAD (Patikai Dolgozókért Egyesület) Facebook oldalán egy hozzászólásban vagy a hello@padert.hu címre küldött e-mail formájában (a beküldött fotókat névvel együtt közöljük, hogy szavazni lehessen rá).