Figyelem! Ez a bejegyzés már több mint 1 éves, tartalma elavult lehet!

X. Gyógyszerészettörténeti Nyári EgyetemCsupor Dezső kollégám (a Ködpiszkáló blog szerkesztője és a Szegedi Tudományegyetem adjunkutsa) hívta fel a figyelmem egy nagyon jónak ígérkező szakmai rendezvényre.

Idén július 11-13. között Kalocsán kerül megrendezésre a X. Gyógyszerészettörténeti Nyári Egyetem, amelyet a Gyógyszerésztörténeti Társaság alapító elnöke, Grabarits István (†2012) kezdeményezett és indított útjára első alkalommal 2003-ban.

„Tíz év nagy idő…sok minden történt mindannyiunkkal. Azok a fiatalok, egyetemisták, frissen végzett gyógyszerészek, akik velünk voltak akkor és a későbbi Nyári Egyetemeken, ma már tapasztalt szakemberek, sokan családapák, családanyák. Részünk volt sikerekben és csalódásokban, eredményekben és nehézségekben, örömben és bánatban.”

Írja meghívójában a Társaság jelenlegi elnöke.

A X. Gyógyszerészettörténeti Nyári Egyetem programja szerint a szakmai előadásokon túl lehetőség adódik jobban megismerni a kollégákat és Kalocsát is. Kalocsa, Szent István utca, 1910-es évekTermészetesen a kulináris élmények sem maradhatnak ki, ahogyan a hajósi pincesor meglátogatása sem.

2013. július 11. csütörtök
• Délután – este
• Érkezés, regisztráció

2013. július 12. péntek
• 9 – 13 óra: előadások
• 13-14 óra: ebéd
• 14.30-17.30 óra: Érseki Palota, kincstár, könyvtár megtekintése
• 18.00-19.00: Tíz év Nyári Egyetemei – fotók, fényképek, emlékek.
• 19.30- Vacsora (bográcsozás), ismerkedési est, kultúrprogram, buli.

2013. július 13. szombatHajósi pincesor

• 10.00 – 11.30: Múzeum, ásványgyűjtemény megtekkintése
• 11.40 – 12.10: Megemlékezés dr. Grabarits István sírjánál
• 13.30-tól kirándulás a Szelidi tóhoz (strand)
• 17.30-tól kirándulás Hajósra, borkóstolás, búcsúest

Előadások:
1. Megnyitó
2. Gyógyszerészet kialakulása és fejlődése – általános áttekintés (Kapronczay Károly)
3. Gyógyszerészi ruházat a történelemben (Molnár Zsuzsa)
4. A pest-budai irgalmas kórház Gránátalma -patikája (A múlt és az újjáéledés) (Kapronczay Katalin)
Szünet (10 perc)
5. A gyógyszerészethez köthető szükségpénzek (Szabó Attila)
6. Gyógyszerészek szakmai érdekvédelmi törekvései a két világháború közötti Csehszlovákiában (Ambrus Tünde)
7. Haynald Lajos érsek botanikai munkássága (Szmodits László)
Szünet (10 perc)
8. Szentgyörgyi Albert mint gyógyszeripari tanácsadó – a Servita Rt története 1945-1948 (Dobson Szabolcs)
9. A növényi készítmények szabályozásának története Magyarországon 1987-2013 (Csupor Dezső)
10. Zárszó

nextserver A Patikablog oldalait a NEXTSERVER tárolja.