Kérek egy fájdalomcsillapítót!

Gyógyszerészi gondozás, más szemmel

október 03, 2013

Figyelem! Ez a bejegyzés már több mint 1 éves, tartalma elavult lehet!

Magasra tettem magam előtt a lécet azzal, hogy a viszonylag hosszú „bejegyzés csend” után egy olyan írásra készülök, amiről akár egy szakdolgozatot is lehetne írni. Az sem segít, hogy eltökélt szándékom, hogy jelen írást laikus olvasóim és a szakma becses képviselői is megértsék, megfontolják. Vágjunk bele!

Gyakran tapasztalom, hogy a vény nélkül kapható termékek esetében sok gyógyszerész és szakasszisztens teljes mértékben átadja a döntés lehetőségét a beteg számára. Másként megfogalmazva, félnek konkrét készítményt ajánlani.

Miért van ez?

A leggyakrabban két fő tényezőre vezethető ez vissza, mindkét esetben belső korlátok az okok.

A határozott és tudálékos, mindent jobban tudó vevő talán az egyik oka annak, hogy a legtöbb kolléga előbb vagy utóbb felhagy az ajánlással és ha a beteg bejön, és elhangzik a mondat: „Kérek egy fájdalomcsillapítót!”, egyből érkezik rá a kérdés: „Milyet?”. Ez óriási hiba, akár egy régóta húzódó téves gyógyszerelésre derülhetne fény pár jól elhelyezett kérdéssel. Persze, ez kellemetlen is lehet, hiszen ki ne futott volna már bele olyan vevőbe/betegbe, aki kifejezetten zaklatásnak vette a kérdéseket.

A másik ok sokkal inkább egy belső korlát kifejeződése: „Nem akarok ajánlani készítményt, mert az olyan, mintha rátukmálnám, mint egy szatócs!” – hallottam rengetegszer idősebb kollégáktól a kifogást. Bár nem vagyok pszichológus, de az a meglátásom, hogy a gyógyszerészet, mint kereskedelmi tevékenység notórikus tagadása vezet oda, hogy egy szakmai ajánlást maga a szakember kellemetlennek érez.

Belátható, hogy mindkét esetre fel lehet készülni, lehet magunkat képezni olyan eladástechnikákkal, amelyek segítenek abban, hogy a vevő/beteg végül elégedetten távozzon (plusz figyelem – ingyen van) és szakmailag a megfelelő készítményt kapja (érezhető haszon).

A kérdés hiánya

A gyógyszertárban gyógyszerkiadásra (expediálás) jogosult szakember, legyen az gyógyszerész vagy szakasszisztens, minden tudással fel van (illetve kell, hogy legyen) vértezve, hogy a kompetenciáján belül egy adott panaszra a legjobban megfelelő készítményt ajánlja.

Ehhez azonban kérdezni kell, információt kell megtudni, hogy utána felelős szakmai tanácsot tudjunk adni. És ez az a pont, ahol kezdődik a gyógyszerészi gondozás!

Ha te, mint vevő/beteg olyan gyógyszertárba térsz be, ahol egy lelkes kolléga a konkrét és határozott kérésedre feltesz egy tisztázó kérdést, ne gondolj egyből rosszra! Nem azért „okoskodik”, hogy neked minden áron más készítményt adjon (például egy olyat, ami most „éppen akciós”), hanem azért, hogy megtudja, jól és a megfelelő recept nélküli gyógyszert szeded-e. Persze kivételek mindig vannak.

Mi a jó kérdés?

A címben is elhangzott kérésre semmiképpen sem a „Milyet?” kérdés a megfelelő. Én azt szoktam megkérdezni először is, hogy milyen típusú fájdalomra szeretné a készítményt?

Sok gyógyszertár-tulajdonos fél egy-egy új terméktől, holott egy széles portfoliójú pl. fájdalomcsillapító család segíthet abban, hogy a megfelelő beteg a megfelelő terápiában részesüljön.

Ingyenreklám: emlékszem, hogy volt egy néni, aki rendszeresen vitt Algoflex 400-as fájdalomcsillapítót. Megkérdeztem tőle, hogy milyen fájdalomra használja? Kiderült, hogy a dereka szokott fájni. Felajánlottam neki az Algoflex Izom-Ízület retard kapszulát, ami ugyanazon hatóanyagot tartalmazza, csak némileg kevesebb mennyiségben és egy retard, nyújtott hatóanyag leadású kapszulában, ezáltal izületi fájdalmakra ajánlott. A néni következő alkalommal már kifejezetten ezt a készítményt kérte, mert bevált neki.

Láss csodát, a patikában elindult a termék fogyása is, a kolleganők is elkezdték ajánlani és több vevőnk kezdte el használni.

Ezt hívják win-win szituációnak. Mindkét fél nyert rajta.

Ha valaki akárcsak hírből is hallott az eladástechnikákról, felismerheti: ez az igényfeltárás.

Ne az árakkal, a szolgáltatás minőségével versenyezz

Kicsi az árrés. Nőnek a kiadások. Kevesebb a bevétel. És sorolhatnám az ágazat bajait, problémáit. Viszont ettől senkinek nem lesz jobb.

A gyógyszerészi gondozás sokunk számára új, vagy ismeretlen fogalom. Pedig a jövő ebben van, elég csak a hanyatló nyugatra tekinteni, ahol a gyógyszerészek évek óta gyakorolják ezt a területet.

Sajnos sok kolléga számára a gyógyszerészi gondozás kimerül egyfajta mézes-mázas szakmai tevékenységben és az ehhez kapcsolódó kompetenciák hangos ismételgetésében, majd átcsap az orvosi kompetenciákba való beavatkozás vágyával. A vérnyomásmérés, a vércukorszint-mérés, a koleszterinszint-mérés nem gyógyszerészi gondozás, nem gyógyszerészi kompetencia. Egy szakápolónak is megvan az a tudása (sőt, sokszor ezen a területen több is, mint a gondozó gyógyszerészeknek), amivel ezt a feladatot el tudja látni.

Ne akarjunk a gyógyszertárban gyógyító tevékenységet folytatni, az az orvos feladata!

Az én olvasatomban a gyógyszerészi gondozás sokkal inkább egy farmakokinetikai, farmakodinámiai szaktudás átültetése a beteg szintjére, egyfajta gyógyszerelési tanácsadás. Némileg a fent említett példa ennek azért ellent mond, hiszen gyógyszerészként ajánlottam más fajta terápiát. De gondoljuk végig: ha én nem teszem, a beteg/vevő maga teszi meg, olykor akár tévesen is.

A gyógyszerészi gondozás tehát egy kettős folyamat lehetne, szakmai és kereskedelmi ismertetőjelekkel. Szakmai, mert a korábban megszerzett tudás szükséges a felelős javaslat megadásához, és kereskedelmi, mert eladástechnikát kell a beteg irányába alkalmazni, azaz kérdezni tőle, majd ajánlani.

Eljutottunk a régi lemezemhez: szakma és üzlet meg kell, hogy férjen egymás mellett!

És, hogy miként lesz ebből win-win szituáció? A kérdés az plusz figyelem. A plusz figyelem növeli a szolgáltatás minőségét. A helyes gyógyszer kiválasztása elégedetté teszi a vevőt/beteget. Az elégedett vevő/beteg visszatér hozzád. A visszatérő vevő nálad költi el a pénzét. Ilyen egyszerű.

nextserver A Patikablog oldalait a NEXTSERVER tárolja.