Régi jövő

Gondolatok a múltból a jövőre

november 19, 2013

Figyelem! Ez a bejegyzés már több mint 1 éves, tartalma elavult lehet!

Mindig furán reagál az ember, amikor a jövőbe tekint és a múlt történéseit látja ismétlődni.

Elöljáróban ide kívánkozik egy Ákos dal, a legutolsó albumáról, mely ihlette a mai bejegyzés címét: Régi jövő. A dalszöveg megértéséhez ajánlott irodalom: Aldous Huxley – Szép új világ című műve. És, hogy mennyire találó hasonlat ez?

Bizonyítja rögtön az első két mondat:

“Zömök, szürke épület, mindössze harmincnégy emeletes. A főbejárat felett a felirat: BELSŐ-LONDONI KELTETŐ- ÉS KONDICIONÁLÓ KÖZPONT, egy címerpajzsban pedig a Világállam jelszava: KÖZÖSSÉG, AZONOSSÁG, ÁLLANDÓSÁG.”

Az elmúlt hetekben felpezsdült az élet körülöttem, már ami a szakmapolitikai írásaimat illeti. Úgy néz ki, hogy sikerült egy nagyon forró témát megcímeznem a gyógyszertári ügyelet akut (krónikus) kérdéseit feszegetve. A Patikablog életében az eddigi legsikeresebb bejegyzés született meg. Ennek nagyon örülök!

A sikerből persze más is szívesen kivenné a részét, előbb a nyugat.hu remek önálló írása született meg, amelyből az is kiderült számomra, hogy a kínált megoldási javaslataim olvasó szemekre (sic!) találtak a közhatalmi rendszer keretein belül is. Ennek örülök! Persze, remélem ismersz már annyira, hogy tudod, mikor kell iróniára gondolni. Igen, most!

Szintén örülök, hogy az írásaim kapcsán rengeteg új szakmai kapcsolatot, barátságot szereztem. Egy ilyen kapcsolatnak köszönhetően, mintegy ennek az írásnak a logikai síkján tovább haladva egy komolyabb publikációra készülök, mint társszerző. Ennek is örülök, tényleg!

Hess, hess, hess

Sajnos az írásaim muníciót is adnak az értékrendemtől jelentősen távol álló érdekcsoportoknak, melyek a kidolgozott témáimat mintegy “felkarolva”, saját érdekeik érvényesítéséhez használják fel azokat. Bár ma már az is előfordulhat, hogy egy korábbi szélsőjobbos vezetőt rehabilitálnak (Gyógyszerészi Hírlap, 2013. október, 14. oldal), így talán nekem is elnézed a hasonlatot: olyanok ezek a csoportok, mint a szélsőségesek úgy általában. Alapvetően jót, de rosszul, rossz köntösbe takarva kiabálnak.

A mai írásom egyik alappillérét mégis ezen csoportok egyikének a közösségi médiában kifejtett aktivitása adja. Történt ugyanis, hogy a kiváló szakmai sajtótermékünk novemberi száma még nem landolt a postaládámban, az említett “csoport” (akik magukat Etikus Patikusnak nevezik és páran, akik nem ismernek, már beleláttak a csoportba engem is) oldalára felkerült 1-1 cikk az ominózus újságból.

Az első cikk tartalmi részével nagyon nem szeretnék foglalkozni, az üzengetésre tökéletes forma a hírlap, bár anno az óvodában egymás haját is meghúztuk.  Igen, megint irónia!

Egy dologon azonban megakadt a szemem: “Etikus és etikátlan gyógyszerész bármelyik patikában előfordulhat, függetlenül attól, hogy milyen tulajdonosi hátterű patikában dolgozik.” Hoppá, eddig azt hittem, hogy csak a kifogástalan pedigreevel rendelkező, tradicionális, szigorúan szakmai szemléletű gyógyszerész lehet etikus, mindenki más etikátlan.

Öngólok

Múltkori írásomban pont kitértem rá, hogy mennyire szerencsétlen kommunikációs megoldás lehet például az oly’ népszerű focis hasonlatokkal való üzengetés. Írói szabadságommal élve most ezt a tanácsot részben megszegem, mert bár elcsépelt a metafora, de remekül lefesti az elemezni kívánt helyzetet.

Az öngól a wikipédia szerint:

Öngól az, amikor egy csapat játékosa véletlenül saját hálójába juttatja a labdát úgy, hogy nagy részben hozzájárult ahhoz, hogy gól legyen.

Nem számít öngólnak az, ha például a kapus ujjáról pattan be a lövés, vagy a védekező játékosról egy olyan lövés pattan be a hálóba, ami valószínűleg egyébként is gól lett volna.

A rendszerváltást követően megindult a magángyógyszertárak nyitása, korábbi állami patikák privatizásása. Létrejött egy szűk réteg (ma ők a leginkább verseny és piac ellenesek), akik tényleg saját erőből, saját elképzelésből, vállalkozói kedvből megvalósították elképzeléseiket. Ugyanakkor volt egy nagyobb réteg, akik mintegy kényszervállalkozóként kerültek korábbi munkahelyük vezetői székébe (ma ők már főként valamelyik lánc tagjai).

Az első és talán legnagyobb öngól a “gyógyszerész fociban” az volt, hogy bár a piac átalakulása lassan kiforrta magát, egész jó gyógyszer kiskereskedelmi hálózat jött létre, de valahogy mégsem tudott a szakma megtisztulni a rossz, kártékony “játékosoktól”. Csakúgy, ahogyan a nagypolitikában a mai napig nem történt meg például az ügynökmúltak tisztázása, úgy a gyógyszerész szakmában is elmaradt az öntisztulás. Ennek következményként volt szükség például a gyógyszer árrés regresszivitásának és az ephedrin kartonoknak a bevezetésére, hogy csak pár példát említsek. Ne feledjük persze, hogy minden sportban van egy, a játék tisztaságára felügyelő játékvezető, akinek mai szóhasználattal élve asszisztensei, leánykori nevükön szólítva partjelzői vannak. Mégsem szólt soha senki a tisztességtelen játékosoknak, inkább elfordította a fejét a játékvezető, a reklamáló játékosoknak pedig kiosztotta a sárga lapot. Egy újabb öngól volt az is, hogy pár ezer vezető játékos (ők a liga “legjobbjai”) a cserejátékosok bérét sokszor méltánytalanul alacsonyan igyekezett tartani, mely egyfelől egy természetes bérfeszültséget okozott, ugyanakkor emiatt lehetetlenné vált, hogy egy-egy játékos visszavonulásával a cserejátékos előre lépjen a kezdőcsapatba.

Na jó, beszéljünk nyíltan! A 2000-es évek környékére a patikák értéke az egekbe szökött. Bruttó havi forgalom négy-ötszörösét kérték értük, így nem meglepő módon könnyen 100 milliós nagyságrendre rúgott a piaci értékük. Mivel gyógyszertárat csak gyógyszerész birtokolhatott, ahhoz, hogy egy új személyi jogos gyógyszerész lépjen be az elit körbe, komoly tőkére volt szükség. Ehhez csak egy nagybefektetővel kötött háttéralku útján juthatott hozzá – sokan zsigerből erre az időszakra visszaemlékezve magasztalják a mostani Patika Hitel Programot -, vagy éppen olyan szerencsétlen szerencsés volt, hogy örökölt, esetleg nyert egy nagyobb összeget, netán eladta az erdőit. Mindenki más nemkívánatos volt a grundon.

Az sem titok, hogy a patikák jövedelmezősége ebben az időszakban elérte a megfelelő, kívánt szintet, így a vezető kollégák sokszor az osztalékfizetéstől megmámorodva hivalkodóvá váltak. Láttál már szegény patika tulajdonost 2006 előtt? De nincs is ezzel semmi gond, vagy talán egy pici mégis: egy zárt, védett piacon duhajkodott mindenki.

Talán pont ez a hivalkodás, a védett piac, a kiemelkedő profitábilitás és a gyenge belső szabályozás keltette életre a harmadik öngólt, melyet úgy hívnak: patikaliberalizáció.

2006-ban az akkori felső (politikai) vezetés szemet vetett “az ágazatra”, felismerték a benne rejlő anyagi lehetőséget és ezzel együtt a rendszer gyengeségeit. Mi sem volt könnyebb, mint a szakma ellen fordítani saját, kreált szabályaikat, értékrendjüket. Ha 2007-ben nem következik be egy előre nem látott válság, akkor a kitalált rendszer végig is ment volna a maga útján, melynek végén a holdudvar kezére kerül a patikák többsége.

Visszatérve a focihoz: az egyik kineveztett játékvezető, nevezetesen a Kamara már ekkor választási szövetséget kötött a jelenleg is regnáló vezetéssel. Ez önmagában nem lenne gond, de a nagy támadásban elfelejtettek a játékosok a védekezéssel is foglalkozni. Ennek az eredménye egy újabb gól lett, ami látszólag nem öngól, de a lassítást megnézve kiderül: beleért a hazai játékos lába.

Hogyan kapta a szakma a következő öngólt? 2010-ben az épp magától is haldokló liberalizációt kellő politikai támogatással leállították, megtanultam ennek is a nevét: deliberalizáció. A cél a liberalizáció káros hatásainak visszarendezése és bár egyelőre a folyamat megállítása sikerült, ezt mégis, mint komoly eredményt harsogja a szakma. Holott már egy évek óta tartó profitcsökkentési procedúrára adtak áldást, mely nyilván senkinek sem kedvez (leszámítva az államot), de a szakma továbbra is kitart az üzleti (és egészségügyi) szemlélet ellen hirdetett küzdelemben. Így alakulhatott ki, hogy pár éven belül a patikák minimum harmada veszteséget termelt. Valamiért a választási szövetség magasztos eszméi rózsaszín ködöt – vagy hályogot? – hoztak a játékosok szemére, akik így jobb híján állva tapsolnak, bármi is legyen a mögöttes szándék.

Az következő öngólt maga a piac adta, amin a szövetségi kapitány (Nagy Vezér) jól meg is sértődött. Talán ez az a pont ahol a régi jövő elindul.

Látszólagosan a Kamara kérésére, a valóságban inkább csak az egyetérésével (válassz két rossz megoldás közül) a nagykereskedők profitjának megvágásával megemelésre került a patikai árrés. Ahogyan az várható volt, a kedvenc hivatkozásom, a Le Chatelier-elv ismét érvényesült: amit az állam elvett a nagykereskedőktől, azt a nagykereskedés elvette a patikáktól.

A legnagyobbnak ígérkező öngól egy bombagól lesz. Sokan látják, de elkerülhetetlen, a labda gyorsan halad a gólvonal felé. A kamarai érdekérvényesítés elengedhetetlen feltétele, hogy a mindenkori Kormánnyal szoros és jó legyen az együttműködés, de a nyílt politikai pártfoglalás ellentmond egy saját szabályzatnak, mely kimondja a Kamara pártsemlegességét. És, hogy miként lesz ebből ismét öngól? Később elárulom.

Régi jövő

A patikaliberalizáció feltételezhető célja volt az ágazat holdudvarnak történő átjátszása. A korábban említett rózsaszín köd talán elfedi azokat a jeleket, melyek pontosan erre a folyamatra mutatnak, csak megváltozott módszerekkel és megváltozott előjellel. Az állami patikaláncra való törekvést talán az elsők közt vázoltam, persze akkor még szinte mindenki lehurrogott. Mára népszerű témává vált ez is, sokan riogatnak ezzel, sokan még mindig fikciónak vélik. Nos, ideje barátkozni a gondolattal, de senki se gondolja azt, hogy a folyamat megáll ezen a ponton.

Közeleg 2014. január 1., amikor Kamarai nyomásra a korábbi – főként liberalizált – patikák tulajdonrészét kötelező jelleggel értékesíteni kell a vezetők, a patikában dolgozó vagy más, de gyógyszerészek számára. Ha ez nem sikerül, akkor az állam beléphet, mint piaci szereplő. Mára már azt is tudjuk, hogy az OEP lehet a tulajdonos az érintett patikákban. Ez volt az a pont, ahol talán a Kamarának be kellett volna minden ellenállását vetni, hiszen, ha elfogadták ezen játékszabályt később nem lesz semmi alap a reklamálásra, mikor az általuk sajnos egyoldalúan képviselt patikák következnek a sorban.

Ízlelgessük ezt egy kicsit! Tegyük félre a szakmai töltetet, amivel amúgy egyetértek: a gyógyszertár vezetése legyen gyógyszerészi privilégium. A módszerrel már kevéssé. Gondoljuk végig a folyamatot: egy magántulajdont egy rendelettel átjátszuk más kezére, majd kizárjuk a játékból. Mi a garancia arra, hogy ez később nem ismétlődik meg csak épp az új tulajdonosi körrel?

Ha a mostani lépést a szakma nagy része legitimizálja, a jövőben hogyan küzd ellene, hogy vele ne történhessen meg hasonló?

Az autópályán forgalommal szemben

Sokszor érzem úgy, ahogyan a viccben a bácsi.

Egy idős úr halad az autópályán, majd a rádióban bemondják:

Figyelem, veszély! Egy őrült a forgalommal szemben halad az autópályán!

Erre a bácsi felkiált:

Egy?! Az összes!

Szerencsére azért vannak kollégák, barátok, olvasók, akik ennek ellenkezőjéről biztosítanak. Ugyanakkor mindig meghal valahol egy éhező kiscica, mikor olyanokat olvasok, mint az épp aktuális, novemberi szaksajtó 10. oldalán található eposz, mely remek példa az önbecsapásra.

Persze minden csak felfogás kérdése. Lehet ezen gondolatok kifejtését ellendrukkerségnek nevezni, de egyáltalán nem biztos, hogy ellendrukker az, aki kimegy szurkolni, majd teli torokból azt kiáltja: rossz irányba futtok, ennek megint öngól lesz a vége!

És végül ismét egy kis foci: felmerül a kérdés, hogy netán bunda áll a háttérben és direkt rúgjuk az öngólokat. Meglátjuk! Mondta a vak.

A "Like" gombra nyomva megoszthatod ismerőseiddel a bejegyzést!

ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR KERESŐ

nextserver A Patikablog oldalait a NEXTSERVER tárolja.