A tejes zacskó emléke

és a 'mert úgy szoktuk' mentalitás

július 17, 2014

Figyelem! Ez a bejegyzés már több mint 1 éves, tartalma elavult lehet!

Valamelyik nap felidéztünk itthon régi emlékeket, iskolatej, traubi, tejeskifli, kakaóscsiga, gabifogkrém és társai. Az iskolatej kapcsán szinte a zsigereimben rezzent össze valami és éreztem az orromban azt az illatot, amit minden egyes reggel éreztünk, mikor a reggeli italt a szánkhoz emeltük: valamiféle hypóval átitatott folyadék hagyta bűznyomok az alufólia csomagoláson. Innen már csak egy aprócska lépés volt, hogy egy újabb kellemetlen gyerekkori élmény bevillanjon, nevezetesen a boltok tejespultjának szinte kísértetiesen hasonló illata.

Zacskós tejA 90-es évek előtt születettek közül talán mindannyian emlékszünk arra, hogy az élelmiszer jellegű elárusító helyiségekben (köznyelven szólva bolt) a zacskós tejek szállítási és gyártási hibáinak enyhítésére (aka folyik a tejes zacskó) rendszeresítve volt egy szintén hypóval átitatott, szürke felmosórongy. Rosszabb esetekben még egy opálos folyadékot (valószínűsíthetően hypós-tejes-víz) tartalmazó vödör is volt ott, ha valakinek gusztusa lenne felfrissíteni a rongyot. Ez szinte kivétel nélkül minden boltban így volt. Minden boltban!

Jó lesz az úgy!

Ennek a nem túl kellemes emléknek a felidézése aztán gondolkodásra késztetett: miért csináltuk/csinálták ezt a boltban évtizedeken át? Miért nem volt valaki, aki kiszakadva a rendszerből megálljt parancsolt volna ennek az undorító szokásnak? A vevők miért nem reklamáltak ez ellen? A gyártók miért nem törekedtek valami jobb, kultúráltabb, higiénikusabb megoldásra?

Emélkeim közt két választ találtam. Az egyik, hogy az “átkosban” nem volt divat bármit is szóvá tenni. Örültünk, hogy volt, ami van. Nem akart senki sem balhét. A másik, hogy senkiben nem merült fel az igény a változásra, a jobbá tételre, mert “hát, úgy szoktuk!”.

A fejlődés gátja a megszokás

Az “úgy szoktuk” mentalitás persze túlmutat a tejes zacskó emlékén, de még ma is mélyen jelen van a társadalmunkban és minden további fejlődés gátját is képzi.

Mi sem mutatja ezt jobban, mint a patikai piac több szempontból kifogásolható, de koránt sem elvetendő megnyitása következtében kialakult új helyzet, melybe a gyógyszertárak és az azokat üzemeltető gyógyszerészek kerültek. Egy korábban zárt, kényelmes piacra hirtelen új szereplők jöttek be, akik mind a mögöttük álló tőke, mind pedig – és szerintem ez a fontosabb – a haladóbb, előre mutató szemléletmód miatt mára komoly előnyre tettek szert. Ez az előny már nehezen behozható, de a felzárkózás, fejlődés helyett mégis inkább vissza, a múltba mutató intézkedésekkel próbálja a szakma (és annak regnáló vezetése) a gyógyszerpiaci viszonyokat visszaállítani: erőből. Persze, ma nem szokatlan ez a lépés, hiszen ha kitekintünk a gyógyszerek területéről más stratégiailag fontos piacokra, akkor hasonló folyamatokat látunk. Van ahol ezt unortodoxiának hívják.

De miért nem jó a régi, megszokott?

Például azért, mert ha csak a régi, megszokott, bejáratott dolgokat csináljuk, akkor az nem viszi előre a folyamatokat. Egy darabig elegendő arra, hogy szinten tartsuk magunkat, de rohanó világunkban hipp-hopp elmegy mellettünk az újdonságra, fejlődésre nyitott kolléga, és máris versenyhátrányba kerülünk.

Persze nem magyarok lennénk, ha nem lenne jól bejáratott saját közmondásunk a helyzetre.

“Járt utat a járatlanért el ne hagyj!”

Ha megszokunk dolgokat, és megelégszünk ennyivel, akkor egy-egy esemény bekövetkeztekor rutinszerűen lép életbe egy cselekvéssorozat. Ilyen például az, hogy önmagunkat sosem, mindig csak másokat hibáztatunk. Az államot, a kommunistákat, a balosokat, a jobbosokat, a romákat a zsidókat, a bunyevácokat, a svábokat, a tótokat, a vendeket, a rajtunk kívül álló népcsoportokat, a kapitalistákat, a merkantilistákat, az etikusokat, a láncosokat, a Pirikét, a Pistát, az elnököt, a helyettesét, a postát, a szerelőt, a gyereket, az anyóst, az apóst, az embert, az asszonyt, a kutyát, a macskát, a körülményeket és az örök Jolly Joker: az időjárást. Ezt már annyira megszoktuk, hogy észre sem vesszük, mikor másokat okolunk saját hülyeségünk miatt, sőt: ha kell, bármikor megtaláljuk a vonatkozó felelőst.

Az egyetemen egy nem, vagy nem jól sikerült vizsga után természetesen mindig az oktató volt a hibás, mert szigorú volt, szemét volt, pikkelt rám, más volt a kedvence, épp rossz napja volt, a csinos lányokat részesítette előnyben és egyáltalán: arra volt kíváncsi mit nem tudok, nem arra amit tudok (ez mondjuk megint megér egy misét). A lényeg, hogy sosem a diák volt a hibás, mert lusta volt időben és eleget tanulni az adott ZH-ra, vizsgára. Bár tudom, minden gyógyszerész summa cum laude végzett, szóval a fent vázolt eset a valóságban nem is létezik/létezett. Én is csak onnan tudom, hogy egy “barátommal” történt.

Zacskós tej

Aztán azt is megszoktuk, hogy minden jó úgy ahogy van, még akkor is, ha az rossz. Hiszen mi nem tudunk (nem akarunk) tenni ellene, akkor meg minek kapálózzunk? Minek gondolkozzunk előre, minek próbáljunk meg tenni valamit, hiszen “ezek ott fönn úgyis nélkülünk döntenek”

Ha ezt elfogadjuk és megszokjuk, akkor elindultunk a megalkuvás egyenes útján, ahonnan csak nagyon nehezen van visszaút. A végén pedig megszokjuk azt, hogy ezt már megszoktuk.

A vendég, aki örökre beköltözött

A patikákban gyakori “vendég” az “úgy szoktuk” mentalitás. Volt szerencsém egy olyan patikában dolgozni, ahol a kollektíva nagyon jól összeszokott, már több mint 30 éve dolgoztak együtt. Fél szavakból tudták, hogy mit akar a másik, nagyon jól tudtak együtt dolgozni. Történt aztán, hogy egy piaci változás jött a patika életébe és a korábbi x milliós forgalom helyett 2x milliós forgalmat kellett volna produkálni, ehhez a háttér és a körülmények adottak voltak.

Igen ám, de a a gonosz vendég már 30-40 éve a patikában lakik és állandóan ott motoszkál mindenki fejében: “azért így csináljuk, mert így szoktuk, pont.” Soha, senki nem tette fel a kérdést: de miért?

A régóta megszokott ügymenetből nehéz kiszakadni és hiába az innovációk adta lehetőség, a régi szokások visszafogják a fejlődést, növekedést.

Miért csak 10 dobozzal rendelsz, mikor elfogy 30 is? – Hát, mert ennyit szoktunk!

Miért nem rendelünk új patendulát, tiszta csorba ez már… – Hát, mert ezt már megszoktuk!

Miért nem használjátok a szoftver defektus kezelését? – Hát, mert úgy szoktuk, hogy kézzel írjuk!

Miért nem tartunk olyan készítményeket, amiket rendszeresen keresnek és akkor egyből tudnánk adni? – Hát, mert így szoktuk, hogy nem készletezünk!

Érdekes volt látni, ahogyan a bizonyítottan nem működő korábbi módszerekhez foggal, körömmel ragaszkodtak a kollegák, ugyanakkor az is meglepő volt, hogy mekkora változtatni akarás él a megszokások rabjai közt dolgozókban.

Persze ezek a pozitív jelek rövid ideig tartottak csak, látva, hogy 1 hét szabadság után szó szerint minden visszaállt a régi rendbe, meg kellett hoznom anno a döntést, hogy változtassak.

Az úgy szoktuk mentalitás jövője

Szeretném hinni, hogy ma már visszaszorulóban vannak az úgy szoktuk mentalitást képviselő kollégák. Mielőtt bárki félreértené, ez nem (csak) generációs kérdés. Sajnos egyre többször látom azt, hogy fiatal, nem pályakezdő, de még pályájuk felívelő szakaszában tartó kollégák is inkább beállnak az “úgy szoktuk” sorba és kérdések helyett inkább csak robotolnak szó nélkül. Felüdülés egy-egy kivételt látni és mindig felcsillan a reménysugár. Ugyanez a meglepetés ér, mikor egy idősebb kollégánál találkozom felvilágosult, előre mutató mentalitással. Kár, hogy ők azok, akik dolgoznak és végzik a dolgukat és nem hallani a hangjukat.

Persze azt is látni kell, hogy érik egy óriási generációs válság a gyógyszerésztársadalomban, ami időzített bombaként ketyeg. Ezt többen is felismerték már, egyelőre azonban csak nagy szavak, ígéretek formájában, konkrét cselekvési terv nem látott napvilágot. Leszámítva egy képzési rendszert, ami azonban olyan értékek mentén halad, mely a dobozos tej felfedezése helyett a zacskós tej hypós rongyba törlését preferálja.

Disclaimer: A zacskós tej sokkal környezetbarátabb megoldás, mint a dobozos tej. Mikor a cikk megírásához készültem, több ezzel kapcsolatos információt is találtam. 75%-kal kevesebb hulladék keletkezik belőle, műanyag hulladékként reciklálható, míg a tejes dobozok újrafeldolgozása körülményes, mivel többféle anyagból készülnek (pl. Angliában a dobozoknak csupán 7%-át reciklálják).

A "Like" gombra nyomva megoszthatod ismerőseiddel a bejegyzést!

ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR KERESŐ

nextserver A Patikablog oldalait a NEXTSERVER tárolja.