július 10, 2012

Figyelem! Ez a bejegyzés már több mint 1 éves, tartalma elavult lehet!

Az aranyköpések száma mostanában megszaporodott a patikában, azonban nem sok bejegyzés született belőlük. Ennek oka egyfelől az, hogy mire hazaérek a 10,5-11 óra munka után, egyszerűen annyira elfáradok, hogy nem tudom már leírni a törénteket, másnapra pedig már elfelejtem őket. A másik ok, hogy tényleg annyi “vicces” történettel találkozom, hogy képtelen fejben tartani, illetve egy részük annyira szánalmasan vicces, hogy inkább meg sem osztom – földön fekvő emberbe nem szép dolog belerúgni.

Kitaláltam, hogy felírom vázlatosan az adott poént, és amikor összegyűlik egy adag, akkor megosztom veled. Így született meg ez a mostani bejegyzés.

Telefon – az ingerküszöb próbája

Telephone Keypad

Sokáig vitatkoztam @matkovsky úrral arról, hogy  a telefon jó-e vagy se, illetve az “eladói” oldalon állva szabad-e azon “felhúzni” magunkat, hogy egy potenciális vevő telefonon érdeklődik, sokszor ezzel értékes perceket megvonva az érdemi munkától. Én azon az állásponton voltam, hogy ezt el kell tűrnünk. Azonban már hivatalosan is megkövettem párszor Pétert, mert én is úgy gondolom, hogy van egy határ, amikor a telefonos hívások teljesen értelmetlenek és már-már zaklatásnak is lehetne minősíteni.

Mikor orvoslátogatóként dolgoztam, az egyik sebész főorvos mondta a következőt: “Az embernek két nagy ellensége van. Az óra és a telefon!”

De egy biztos: a mindennapi munkát, munkamenetet megszakítják, zavarják, mert sokszor buta és felesleges kérdésekkel hívnak fel minket.

Ilyen volt például, mikor egy hölgy hívott fel minket azzal a kérdéssel, hogy vajon a nálunk kapható naptejek mennyire megbízhatóak? A következő kérdéséből kiderült, hogy sokmindent nem tud a naptej alkalmazásáról, el kellett magyaráznom a “vízállóság” fogalmát is.

Egy másik úr nyitvatartási időben hívott fel minket, majd miután felvettük a telefont, megkérdezte, hogy nyitva vagyunk-e.

Rengeteg telemarketinges cég telefonál vadabbnál vadabb ajánlatokkal. Ezeket sikeresen le tudom rázni, mivel elkövetik azt a hibát, hogy a patikavezetőt vagy sok esetben a cégvezetőt keresik. Mivel az nem én vagyok, másik napra irányítom őket.

Rendszeres a hiánycikkek iránti érdeklődés, ez mondjuk érthető.

Vannak bátrabb próbálkozók, akik konkrétan telefonon(!) érdeklődnek, hogy recept nélkül kaphatnának-e receptköteles potencianövelő szert, vagy antidepresszánst.

Egy számomra megfejthetetlen jelenség a telefonon vásárlást előre bejelentő vevő. Nem hiánycikket, nem különleges (általában nagy értékű, készleten nem tartott) gyógyszert “rendel”, hanem sima, egyszerű készítményt. De szól, hogy jön. Gondolom, itt a mögöttes pszichológia a személyes jelentőség növelése. Újabb 2 perc veszik el az érdemi munkából.

Az elszólások

Egy úr jött be a patikába és a következőt kérte: egy Aldi (!) gyógyszert. A kikerekedett szemek látványára zavarba jött és megpróbálkozott egy Adlit verzióval, majd rákérdeztünk, hogy mire szeretné használni a gyógyszert és a megfejtés egy fájdalomcsillapító lett, hasonló betűkből (Advil).

Még korábbi munkahelyemen történt, hogy egy nagyon entellektüell (szerintem pedagógus) hölgy kért egy másztüsz (Mastu S) aranyér kenőcsöt. Sokáig azt hittem, hogy ezt nehéz lesz felülmúlni, de egyik nap sikerült egy úrnak digifángin (Digifungin) hintőport kérnie.

Persze, ezekért az elszólásokért senki nem hibáztatható, honnan kellene tudni a pontos kiejtést? Arról nem is beszélve, hogy sokszor még a saját kollégáim is rosszul ejtik gyógyszerek nevét.

Az elhallások

Vannak esetek, mikor már én vagyok nagyon fáradt és félrehallok dolgokat. Ilyenkor nem szégyellek visszakérdezni, hiszen az a fontos, hogy biztosan azt kapja a beteg, amit kér, illetve arra az információra kapjon választ, amit kérdezett. Egy úr kérte egy cinkrázót (Suspensio Zinci Aquosa) és miközben a gépbe ütöttem be, egy fura kérdéssel fordult hozzám:

“Ez ecet nélküli?” 

Meglehetősen furán nézhettem és az úr is meglepődött, mikor visszakérdeztem: “Ecet?!” – közben persze pörgött a fejemben a receptúra, hogy mire gondolhat az úr.

Gyorsan kaptam a választ, hogy ő azt kérdezte, recept nélkül kapható-e a cinkrázó. Jót nevettünk!

Recept nélkül

Ha már ecet nélkülinek hallottam a recept nélkülit, jöjjön a kedvencem, a vényköteles gyógyszert recept nélkül vásárolni óhajtó vevő. Általános jelenség, hogy a magyarok sajnos egyre nagyobb része (tisztelet a kivételnek) magasról tesz a szabályokra, törvényekre. Bár nem vagyok a terület szakértője, de azt gondolom, hogy ez a szocializmus öröksége is. Kacsintva, okosban, pult alól.

Egy úr jött be a patikába, antibiotikumot kérve a gyermeke számára. Miután közöltem, hogy receptköteles, szinte felháborodottan mondta, hogy a gyermeke torka még mindig fáj, be van gyulladva.

Ilyen esetben én mindig megpróbálom először keresztkérdésekkel jobb belátásra bírni a szülőt, vevőt, hogy a gyógyszerrendelés legbiztonságosabb formája az orvos által történő receptfelírás. Hogyan teszem ezt? Rákérdezek a gyógyszer dózisára, adagolására, pontos nevére. 10-ből 8 esetben elbizonytalanodik a beteg és belátja, az orvosra kell bízni a gyógyszerelést.

A mostani esetben az úr meglepő határozottsággal mondta az oldalhelyes információkat. Új fegyvert kellett bevetnem, hiszen a tény, hogy recept nélkül antibiotikumot (és mást sem) nem adhatok ki, egyáltalán nem hatotta meg.

“Beszedte mind a 12 darab kapszulát a gyermeke és nem javult az állapota?”

Gyorsan jött az igenlő válasz, majd egy rövid magyarázatba kezdtem: ha az előírt antibiotikum mennyiségtől nem javult a gyermek állapota, akkor valószínűleg másik fajta antibiotikumra is szüksége lesz. Ez az orvos kompetenciája, amibe én, mint gyógyszerész – bár a szakértelmem megfelelő – nem kívánok beleszólni, főleg nem így távolról. Gyermekek gyógyszerelésével amúgy sem szeretek viccelődni.

“Akkor most nem fog adni gyógyszert?” – Nem! Elsoroltam pár lehetséges recept nélkül kapható alternatívát és javasoltam, hogy mielőbb vigyék a gyermeket vissza az orvoshoz. Péntek délután lévén, ha szükséges, akkor az ügyeletre.

De értse meg, elfogyott a gyógyszerem, haljak meg?

Szerencsére nem vagyok gyógyszerszedő, azonban nem tudom megérteni egyes emberek felelőtlenségét. Krónikus betegségben, de különös, ritka, nagy fegyelmet igénylő betegsében (epilepszia, skizofrénia, kemoterápia) szenvedők esetében is rendszeres jelenség, hogy különösen a hét vége felé azzal a kéréssel jönnek a betegek, hogy receptjük ugyan még nincsen, de ma vették be az utolsó gyógyszerüket, nagy a baj! Nem is beszélve a fogamzásgátlókat szedőkről!

Szinte hisztérikus állapotban érkeznek a patikába segítséget kérve és az életveszélyes állapotukat vizionálva próbálnak megszánást kiharcolni.

Egy jó tanács, amit Niki nagyapjától tanultam: nem akkor kell valamit venni, mikor elfogyott, hanem mikor már fogyóban van! Praktikusan lefordítva, ha van otthon 2 kiló liszted és elhasználsz egyet belőle, akkor érdemes egyből visszapótolni.

Jó esetben téged sem érint még a rendszeres gyógyszerszedés, de ha teheted, már akkor gondoskodj az újabb recepet beszerzéséről, majd a gyógyszer kiváltásáról, mikor már csak 4-5 szem gyógyszer van az előző havi adagból. Nők számára praktikus tanács fogamzásgátló szedésénél, hogy amennyiben 3 havi kiszerelést váltasz ki, akkor az utolsó levél megkezdésekor irass fel új receptet és váltsd is ki az új adag gyógyszert, így biztosan nem maradsz védelem nélkül.

Az úgy új gyógyszerrendelési szabály pont emiatt is engedi meg, hogy a feltüntetett kiválthatósági dátum előtt már 7 nappal kiváltsd a gyógyszered.

Új gyógyszerrendelési szabályok

Sokak számára még mindig nagy trauma az új, gazdaságosabb gyógyszerfelhasználásra nevelő gyógyszerrendelési szabály. Egyesek egyenesen hülyeségnek tartják, majd mikor elmagyarázom illetve elmesélem, hogy mennyi lejárt gyógyszert hoznak vissza a betegek, akkor elfogadják a létjogosultságát. Persze, nem mindenki.

Egy idősebb, talán túlzottan is akkurátus úrral 4-5 percen át beszélgettünk a rendszerről, úgy tűnt, megértette, vagy legalábbis feladta a vitát. A problémáját az okozta, hogy az 100 szemes gyógyszere más ütemben fogy el, mint a többi, általában 28-30 szemes, így emiatt két alkalommal kell jönnie a patikába. Ezt még elviselné, de mivel minden kiadását excel táblázatban vezeti (fapados YNAB, ami akár működhet is, lásd Wyctim), így borul a rendszere, nem tudja egyben, egy alkalommal bevinni a patikai kiadásokat (a túlzott precizitás miatt rugalmatlan az úr).

A múlt héten jött az úr a már említett 100 szemes gyógyszerért és nagy lendülettel átnyújtott nekem egy lejárt gyógyszert nagy hanggal, hogy “tessék, ezt magyarázza meg, hogy nem hülyeség ez a rendszer, itt a lejárt, felesleges gyógyszer!”. Igazából nem értettem, mert pont azzal érvelt, amivel én is. Ellentmondott úgy, hogy egyetértett. A poén azonban csak ezután jött: nézem a gyógyszert, 2002-ben gyártották és 2005-ben járt le. A rendelet 2012. március 1-től él.

Bölcs voltam és ez alkalommal nem szálltam vitába az úrral, szimplán ráhagytam az “igazát”, ami miatt rettentő csalódottan távozott, mivel nem tudott kivel kötekedni.

Tihanyi Tamás és a Budapest TV szelleme

Kolléganőm szolgált ki egy beteget és arra lettem figyelmes, hogy a nevemet emlegetik, de úgy, hogy “a gyógyszerész úr mondta ezt?!”. A társalgás arról szólt, hogy állítólag én ránézésre megmondtam a hölgyről, hogy a pajzsmirigyének nincsen túlműködése. No, mivel én erre nem emlékszem, kimentem hát az irodából, hogy szemügyre vegyem (so called szembesítsem magam) a történteket. Kiderült, hogy nem én voltam az aki – van egy kolléga, aki helyettesít nálunk alkalmanként -, és nem is azt mondtam amit.

Hát így telnek mostanában a napjaim, hamarosan újabb adaggal jelentkezem!

A "Like" gombra nyomva megoszthatod ismerőseiddel a bejegyzést!

ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR KERESŐ

nextserver A Patikablog oldalait a NEXTSERVER tárolja.