április 27, 2012

Figyelem! Ez a bejegyzés már több mint 1 éves, tartalma elavult lehet!

Ebben a hónapban ez a második ügyeletem, ugyanúgy péntek, mint múltkor. A holnapi napot is ugyanúgy délig le fogom dolgozni, annyi különbség van, hogy ma délután három órára jöttem, így összességében egy 21 órás munkanapom lesz.

A mai nap megint háborús állapotok uralkodtak a patikában, mindenki a négy napos ünneptől aggódva fontosnak tartotta, hogy világháború esetére is elegendő gyógyszerkészletet feltankoljon magának.

Remélem nyugis ügyeletem lesz, egyelőre nem jött még senki, igaz még csak 20 perccel múlt 6 óra.

19:00 – Az első fecske. Fogászati műtét után ügyeletről érkező betegnek antibiotikumra és fájdalomcsillapítóra volt szüksége. Az úr némileg fel volt háborodva, hogy ügyeletben nem fogadunk el bankkártyát.

19:06 – Egy szemcseppre volt szüksége az úrnak, aki rutinosan adta is oda már előre a 2000 Ft-ot, majd a végén örömködve közölte: „Látod ezt, így kell csinálni és akkor nem kell futkosnod 2-3x” – a tezsvíremet nem tette hozzá.

19:21 – A városi ügyeletről jöttek egy idős néninek antibiotikumért és lázcsillapítóért a hozzátartozói. Eléggé ritkán felírt antibiotikumot kapott az orvosától, ráadásul jó drágát is. Algopyrint is szerettek volna feliratni a néni lázára, de az orvos azt mondta, hogy vannak már jobb lázcsillapítók, melyek recept nélkül kaphatóak – hát, ezzel kicsit vitatkozom, de nem volt mit tennem. Kértek még hozzá 1000mg-os C-vitamint, hogy a néni könnyebben be tudja venni, a pezsgőtabletta formát választottuk.

19:29 – Friss szemműtött hölgynek kellett fájdalomcsillapító és egy speciális szemcsepp.

19:31 – Mint a takarítónktól megtudtam (aki még itt dolgozik), hogy a városban hirdette magát egy ingyenes (a pecsét alapján Önkormányzati fenntartású) fogászati ügyelet. A mai első beteggel pontosan megegyező gyógyszereket írt fel nekik a doktorúr, remélem ma az utolsót, mert a fájdalomcsillapító – ami a „tollában” van – már elfogyott.

19:59 – Városkörnyéki ügyeletről jött egy hölgy vérnyomáscsökkentőért.

20:02 – Egy fiatal hölgy érkezett a 9 éves gyermekének lázcsillapító szirupért: „Tudod, azt a legújabbat!” – ez annyit tesz, hogy az egyik termékből van kifejezetten 6-12 éves korosztály számára gyárott, de igazából csak a hatóanyag a dupla benne, mégis mindenki innovációként éli meg.

20:08 – Relative szomszédos, de Vas megyei településről jött egy beteg nem túl gyakori, de ritkának sem mondható gyógyszerért. Örültem neki, mert kicsit beragadt a készletünk ebből a gyógyszerből – az áprilisi árváltozás miatt a most értékesített gyógyszeren keletkezett 83 Ft veszteség, dobozonként. Viszont kaptam 440 Ft borravalót.

20:25 – Ügyeletről érkezett egy fiatal lány, akit nagyon megsajnáltam: nem volt nála annyi pénz, amennyi kellett volna a gyógyszereire. Szerencsére az egyik egy kenőcs volt, amiből ugyanolyan hatóanyaggal tudtam neki egy olcsóbbat, kisebb kiszerelésűt adni. Szegényem még meg is volt kavarodva, mert meg akarta magyarázni, hogy a recepten két gyógyszer van felírva neki. Nagy nehezen elhitte, hogy a receptre biztosan csak egy gyógyszer van felírva, majd elővette az ambuláns lapját: na arra volt ráírva a kenőcs neve.

20:40 – A város nagy tekintélyű és szakmai tudású szemész főorvosa, akit személyesen is ismerek, ma a magánpraxisában kisebb szemészeti beavatkozásokat hajt végre. Gondolom, kihasználják a hosszú hétvége adta lehetőséget, van idő a regenerálódásra. Két féle szemcseppért jött megint egy betege.

20:51 – Egy fiatal lány jött orrspray-ért és savlekötőért. Kicsit standupoltam az árakat illetően, de aztán megegyeztünk.

20:55 – Csörög a telefon:

„Maguk az ügyeletes gyógyszertár?”

Igen.

„Hol lehet csengetni, mert itt vagyok a patika előtt, de minden sötét!”

A bejárat mellett van a csengő,de nyitom az ügyeleti ablakot, észre fogja venni.

Világít amúgy a lámpa az utcán is és bent a patikában is. Egy darabig vártam, mivel senki nem jött, rájöttem, hogy a tőlünk 2 km-re levő patikánál vannak – mindig összekevernek minket.

21:01 – Két fiatalember jön, hányáscsillapító tablettát kérnek gyereknek. Mikor az életkora felől érdeklődöm, kiderül, hogy kutyáról van szó. Az állatorvos javasolta nekik a gyógyszert, elmagyaráztam az adagolást, miután megtudtam, hogy hány kiló a kutya. „Magukkal beszéltem az előbb telefonon?” – „Igen, csak eltévedtünk és a másik gyógyszertárnál voltunk.”

21:07 – Két éves gyermek makacs száraz köhögését nem enyhíti az orvos által felírt, szerintem leghatásosabb gyógyszer. Egy recept nélkül kaphatóval próbálkoznak most a szülők.

21:10 – 17-18 év körüli lány érkezik.

Jó estét!

„Jó napot, egy Stadalaxot.”

Azt szeretne kérni?

„Ja, igen.”

Távozáskor legalább elköszönt.

21:30 – Ügyeletről érkezett egy apuka a gyermekének hányáscsillapító kúpot venni.

Mindeközben a szomszédos házak valamelyikében – vagy a játszótéren – már beindult a nyári fiatalkori lerészegedési szezon. Kissé hangosak, de legalább jól érzik magukat.

21:45 – És IGEN! Eddigi gyógyszerészi karrierem alatt erre vártam! Éjszakai ügyeletben drogosnak milis fecsit kiadni! Az egyetemen az idősebbek (értsd, többet dolgoztak már patikában) között terjengett mindig a városi legenda szintre emelt drogos vevők esete, akik milis fecsiért és tűért tértek be – többnyire ügyeletben – a patikákba. Volt, aki „oda” is próbálta. Nem városi legenda!

21:50 – Ma a hányós kutyák világnapja van, hányáscsillapító kúpért jött egy fiatal srác, állatorvosi recepttel.

22:17 – Balesetiről jött egy úr, a feleségének kellett diklofenák tartalmú fájdalomcsillapító.

22:20 – Egy kötőhártyagyulladásra való szemgélt keresett egy hölgy.

Kezd hűvös lenni kint, Walter ablaka is párásodik.

0:21 – Csend van, szerintem ledőlök, megpróbálok aludni.

2:19 – Képzeljük el az élethelyzetet: hajnali kettő óra 19 perckor eszedbe jut, hogy neked szűztea kivont kell. MOST!

3:00 – Görcsoldó, hasfogó, hányáscsillapító. 3×1 mindegyik.

5:55 – 5 perccel a kitűzött ébredési időpont előtt újból csengetnek. Izomlazítót vitt a hölgy és kért még vitamint ideggyulladásra.

Hihetetlen, mennyit számít az az 5 perc. Most úgy érzem, sokkal kipihentebben ébredtem volna, ha megkapom még azt a kis pihenőt. De ez munka, szóval panasznak helye nincs. Két óra múlva nyitunk, azaz már csak 6 óra van hátra a „műszakból”.

6:20 – Jött egy középkorú férfi, de csak elolvasta az ünnepi nyitva tartásunkat. A zárt ablakon át is behallattszódott, ahogyan felolvasta magának. Jót mosolyogtam.

7:30 – Hivatalosan vége az ügyeletnek. Akkor 8 órától indul a buli délig.

Nézz vissza, frissülni fog a bejegyzés!

nextserver A Patikablog oldalait a NEXTSERVER tárolja.