Ötletes marketing

ami még hasznos is

január 19, 2013

Figyelem! Ez a bejegyzés már több mint 1 éves, tartalma elavult lehet!

Még a tavalyi év folyamán botlottam bele ebbe a nagyon ötletes és véleményem szerint olcsón beszerezhető marketing eszközbe.

Mindig érdeklődve figyelem a patikák, gyógyszertárak marketing eszközeiket. Egyrészt azért, mert örömteli minden olyan kezdeményezés, ahol a gyógyszertár tulajdonosa, személyi jogos gyógyszerésze felismeri: szükség van marketing eszközökre. Másfelől pedig azért, mert nekem is van jópár ötletem, amit alkalmazni lehetne, és kíváncsi vagyok minden olyan megoldásra, ami másnak jut az eszébe.

Marketing: a szükséges rossz?

Törzsvásárlói kártyaÉrintőlegesen írtam már arról, hogy a patikaláncok esetében a marketing eszközök elkészítése és alkalmazása általában egy központi döntés, külön marketing szakember döntése munkájának az eredménye. A patikaláncok esetében nyílván egy nagyobb büdzsé áll rendelkezésre erre a célra, emiatt jobban el tudják érni a potenciális vevőket. Erről – mivel kértétek is tőlem – fogok még bővebben is írni.

Ezt a kisebb, önálló patikák rendre sérelmezik is. De itt jövök én a kijelentésemmel: a marketing nem csak pénz kérdése.

Illetve megfordítom: hiába van rá pénzed, ha nem vagy nyitott a marketing megoldásokra vagy rosszul alkalmazod azokat, nem lesz meg az eredménye.

Sajnos a 2006-os patikaliberalizáció után kialakult helyzetben nem volt ritka, hogy egyes patikák tulajdonosai olyan irányba vitték el a gyógyszertáruk marketing tevékenységét, amely tisztességtelen előnyhöz juttatta őket és tovább mélyítette, a már jócskán kialakult szakadékot a konkurens gyógyszertárak, gyógyszerészek között és úgy enbloc az egész szakmán belül. A gyógyszertári marketing ki lett kiáltva a főgonosznak, amit csírájában kell elfojtani, betiltani. A kreatív és etikus megoldások ösztönzése helyett a sokszori „gonoszság” ismételgetésnek meglett az eredménye: jelentős korlátok közé szorult a gyógyszertárban (és a gyógyszeriparban) alkalmazható marketing megoldások tárháza.

Egyszerű és nagyszerű

Köszöntő

Sajnos nem tudom a pontos előállítási költségeit a most bemutatott ötletes marketing eszköznek, de nem lehet egy horribilis összeg. Viszont egy apró figyelmesség, amit a vevőid értékelnek.

Ahogy a képen is láthatod, ez egy ízlésesen elkészített üdvözlő „kártya”, az egyik felén egy jókívánsággal, a másik felén a gyógyszertárad adataival.

HasznosHa kinyitom, akkor pedig egy 2013-as évre szóló naptárat találok. És még valami hasznosat is: 3db ragtapasz mintát.

Ez a fajta promóciós ajándék azért tetszik, mert több funkciót lát el. Némileg növelhető vele a vevői lojalitás, kis méreténél fogva nemcsak egy nagy női táskában fér el, de akár egy férfi pénztárcában, farzsebben és a remélhetőleg „kedvenc patikám” címe, telefonszáma, nyitvatartása is megtalálható rajta. A naptár funckióját illetően kicsit szkeptikus vagyok, bár én még abban a korban nőttem fel, mikor az iskolában a szünetekben nagyban ment a „napszizás” (kártyanaptárt kellett a falhoz dobni, akár többen is lehetett játszani).

Végül, de nem utolsó sorban, ez az ajándék tulajdonképpen egy terméket reklámoz.

Finanszírozás

Adatok

Említettem már, hogy a marketing nem csak pénz kérdése. Bár biztosan nem tudom, de valószínűsíthető, hogy ennek az egyszerű naptárnak a finanszírozását a sebtapaszt gyártó cég oldotta meg, esetleg egy nagyobb termékrendelés mellé adta ajándékba.

A lényeg, hogy a gyártó/forgalmazó a gyógyszertár lojalitását egy ilyen eszközzel jutalmazza, amiből végül, ha ügyes a patika, vevői lojalitást lehet elérni, sőt: ha a naptár mellé adott minta sebtapasz minősége is megfelelő, a beteg/vevő azért is vissza fog térni a patikába, hogy rákérdezzen arra, kapható-e a sebtapasz önmagában is. Úgy látom értelmét, ha ilyenkor a patika tart készleten ebből a sebtapaszból, így ki tudja elégíteni az ilyen jellegű igényeket, amiből aztán hasznot tud termelni.

nextserver A Patikablog oldalait a NEXTSERVER tárolja.